Gyakran felmerülő kérdések:

Olyan középiskolás fiataloknak szól ez a képzés, akik nyitottak önmaguk és a világ felé, szeretnének elköteleződni egyéni fejlődésük mellett elsősorban önismeret terén, kapaszkodókra vágynak szakmaválasztási kérdésekben és nem riadnak vissza egy kis iskolán kívüli munkától sem.

Olyan IX.-XII. diákok jelentkezését várjuk, akik elköteleződnek egyrészt abban, hogy minden modulon (4 modul, szombat-vasárnap) részt vegyenek, másrészt abban, hogy a modul-közi, kötetlenebb feladatokat is elvégezzék.

Az időtartam megközelítőleg 4 hónap, ez 4 modult (havonta egy hétvége), vagyis kb. 60 óra fizikai jelenléti képzést és néhány óra modul-közi tevékenységet jelent.

A képzés egy nagy első lépés az életút tervezésben; főként az önismeret elmélyítését, a közösségi szellem felkorbácsolását és szakmaválasztási kapaszkodók biztosítását célozza meg. Lehetőséget ad a résztvevő fiataloknak arra, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz, elkezdhessék felfedezni saját szerepüket/szerepeiket a világban.

A képzés minden résztvevő számára ingyenes. (Értéke 2.200 lej, amit partnereink támogatásaiból finanszírozunk.)

Trénereink olyan csupaszív szakemberek, akik változatos elméleti tudásukkal és szakmai tapasztalataikkal szolgálják a fiatalokat és facilitálják a képzés programját. Mentoraink szintén csupaszív szakemberek, akik a “felnőtt világ” lelkes és hiteles képviselői, a jövő munkaerejének tudatos felkarolói.

Szeretnél szembenézni önmagaddal
és nekifogni saját utad kiépítésének?
Jelentkezz programunkra!

Igen! Jelentkezem!